„Létezik a Mikulás?” – mit válaszolj, ha a gyereked rákérdez
Egy osztálytárs megjegyzése, egy elcsípett mondat, egy gyanúsan ismerős csomagolópapír, és már jön is a kérdés: „Anya, tényleg létezik a Mikulás?” Íme néhány kapaszkodó.
Először kérdezz vissza
Mielőtt válaszolnál, tudd meg, mit gondol ő: „Te mit gondolsz?” Ebből kiderül, hogy megerősítést szeretne, mert hinni akar, vagy már sejti a választ, és csak tőled várja a megerősítést. A két helyzet egészen más választ kíván.
Ha még hinni szeretne
A kisebbek többnyire nem a tényekre kíváncsiak, hanem megnyugtatásra vágynak. Nekik bőven elég ennyi: „Én hiszek benne. Te is?” Nem kell magyarázkodni, és nem kell bonyolult történeteket kitalálni.
Ha már sejti az igazat
A nagyobbaknál jobb az őszinteség, mert a bizalom fontosabb a mesénél. Egy szép megfogalmazás:
A Mikulás egy nagyon régi, igaz történetből született. Élt egy Miklós nevű ember, aki titokban ajándékot vitt másoknak. Azóta a szülők viszik tovább, amit ő elkezdett. Most már te is tudod a titkot, és segíthetsz benne.
Ez a válasz nem veszi el az ünnepet, hanem új szerepet ad: a gyerek beavatott lesz.
Avasd be, ne lebuktasd
A nagyobb testvér sokszor büszkén vállalja, hogy segít fenntartani a varázslatot a kicsinek. Kérd meg, hogy segítsen csomagolni, vagy ő tegye ki este a kistestvér csizmáját. Így a „lelepleződés” nem veszteség, hanem előléptetés.
Amit érdemes elkerülni
- Ne tagadj görcsösen. Ha egyenesen megkérdezi, és már tudja a választ, a tagadás a bizalmat rombolja.
- Ne bántsd azt, aki elmondta. „Buta volt, aki ezt mondta” helyett: „Minden családban máskor derül ki a titok.”
- Ne fenyegess a Mikulással. Az ünnep öröm, nem fegyelmezőeszköz.
Meddig tart a varázslat?
Ezt minden gyerek maga dönti el, és nincs jó vagy rossz életkor. Sok gyerek akkor is szívesen játssza tovább a játékot, amikor már tudja, hogyan működik, mert a közös készülődés a lényeg.
Amíg hisz benne, érdemes megélni
Ezek az évek gyorsan elszaladnak. Egy kitisztított csizma, egy levél, vagy egy személyes videóüzenet a Mikulástól, amelyben a nevén szólítja, olyan emlék, amelyet később is jó elővenni.